Hírek a sport világából. Magyarország és a világ sporthírei egy helyen.

Sportok

Sportok

Ordibált a vonalbíróval, kizárták a versenyből

A dubaji 500-as versenyen örjöngött a TOP 5-ös orosz teniszező.

2024. március 02. - k.rego

Pénteken rendezték a dubaji 500-as rangsorolású tenisztorna első elődöntőjét, amelyet a kazah Alexander Bublik és az orosz Andrey Rublev játszott.

Izgalmas mérkőzés kezdett körvonalazódni, két tiebreak-es szett is lezajlott már, amikor beindultak a feszültségek. A harmadik szett elején Alexander Bublik került összetűzésbe a vezetőbíróval, az új labdák kapcsán. Történt ugyanis, hogy a vezetőbíró félretájékoztatta a játékost, aki így azt hitte, hogy már friss labdákkal fog szerválni. (Ám mivel a második játszma is rövidítéssel ért véget, ezért csúszott az új játékszerek behozatala.) A kazah versenyző ezek után az adogatásait elveszítve hátrányba került, majd ütőjét széttörve vitatkozott a bíróval. Az eset figyelmeztetéssel zárult, amit nehezen akart megérteni.

A meccs végét később Andrey Rublev dühkitörése hozta el. Egy vitatott esetben a vonalbíró nem kiáltott OUT-ot, így a játék tovább folytatódott, majd a pontot Bublik hozta el. Ezt igyekezett hevesen számonkérni az alapvonali bírótól, akihez közel hajolva orosz trágár szavakat is intézett. Pechjére, az adogatóvonali játékvezető értette, amit mondott, majd jelentette a székbíró felé. Ekkor érkezett a supervisor (felügyelő), aki az érintettek meghallgatása után kizárta az orosz versenyzőt a játékból.

Csak angolul beszéltem - fejtette ki a pályán a supervisornak a játékos.

Hiába esküdözött az Istenre, végül a megállapított eredmény maradt, ahogy a diszkvalifikáció is. Az összecsapás 6-7; 7-6; 6-5 arányban zárult, Bublik javára. 

Számos hozzászólás szerint csak azért zárták ki a mérkőzésből, mert orosz volt. A cikk szerzője szerint jogos volt a leléptetés. Ön szerint is? Kommenteljen, várjuk válaszát! (A videót megtekintheti IDE KATTINTVA.)

A bejegyzés trackback címe:

https://sports.blog.hu/api/trackback/id/tr5618343977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása